Szintén vasárnapra készült, és lett átadva ez a kis füli. Húgomnak készült, mivel mondta, hogy kéne neki valami piros, és hát ez lett a dologból. Tetszett neki, bár féltem, hogy nem lesz-e túl nagy, vagy ilyesmi, de szerencsére nem lett. :)
2010. március 31., szerda
2010. március 30., kedd
Skoda kocsidísz
Szintén ajándékba készült darab, ugyanis apu most tette le a jogosítványt, és egy Skodát fognak venni, ezért gondoltam, hogy csinálok neki egy effélét, amit ki tud lógatni a visszapillantó tükörre. A Skoda jel süthető gyurma, és gyöngyből csináltam neki láncot. Szerintem egész pofás lett, és apunak is tetszett. :)
Címkék:
egyéb,
süthető gyurma
2010. március 28., vasárnap
Shy smile pirosban
Ma a szüleimnél voltunk szülinapozni, és mivel múlt héten erre készülgettem a következő napokban kerülnek bemutatásra az ajándékok. :) Eddig ugye nem lehetett, nehogy idepillantsanak a leendő tulajdonosok. :)
Shy smile medált eddig még nem csináltam, mert valahogy tartottam a tekla-fogyasztásától, viszont közben rájöttem, hogy van megoldás, mivel van nekem arany csiszoltam itthon, azzal a kis tekla helyettesíthető. Így jött az ötlet a medálra anyum születésnapjára, és egy egyszerű kis füli készült hozzá, hiszen a hangsúly a medálon van. Férjecském szerint ez lett eddig a legszebb művem, de hát ő nagyon elfogult a piros, és annak árnyalataival szemben. :)
Szóval lesz még shy smile, mert nagyon megtetszett, kell nekem is! :)

Játék Alexánál
Újabb játék, most Alexánál, ahol szuper táskát és neszeszert lehet nyerni, úgyhogy én is próbálkozom. :)
Címkék:
játék
2010. március 27., szombat
Leveles lógós
És elkészült a leveles fülbevaló a levélkékből. :) Jó macerás volt egyesével mindent feltenni, és vigyázni kellett rá, hogy ne törjenek el, mert a gyurma azért elég sérülékeny. A karikákkal is megküzdöttem rendesen, mert ritkán hajlottak ugyanúgy vissza, aztán igazítgatni kellett, hogy ne legyen túl nagy a köz a két vég között, mert akkor leesik a lógóról. De végül kész lett, szerintem szép. :)
Reggel még egy kis napsütést is el tudtam kapni, pedig elég felhős az idő, de megkönyörült rajtam és picit előbújt a napocska. :)
Reggel még egy kis napsütést is el tudtam kapni, pedig elég felhős az idő, de megkönyörült rajtam és picit előbújt a napocska. :)
Címkék:
fülbevaló,
süthető gyurma
2010. március 26., péntek
Játék Marcsinál
Nem rég tévedtem csak Marcsi oldalára, ahol remek táskákat találni, és mivel játék van, így hát én is jelentkezem. Mondjuk úgy, hogy a nagy számok törvénye szerint egyszer hátha nyerek valamit. :)
Címkék:
játék
2010. március 25., csütörtök
Levélhullás
Jó pár napja eszembe jutott egy ötlet egy fülbevalóra, de csak néhány próba levelet csináltam meg, aztán nem jutottam megint oda, hogy folytassam. Tegnap kipróbáltam, hogy milyen lenne, és tetszett, viszont akkor még csak az egyik fele volt a leveleknek eres, és rájöttem, hogy úgy nem jó. Leszedtem szépen a prototípusokat, és nekiálltam új leveleket csinálni két oldalasra. Ez meg is lett, és elkezdtem a fülbevalót, viszont elfogytak a fém karikák az első befejezése előtt. Úgyhogy egyelőre csak a leveleket tudom megmutatni. Lefotóztam őket még este, mielőtt elkezdtem szerelgetni, mivel tetszettek így egy kupacban. :)
A kész fülit csak akkor tudom megmutatni, ha eljutok a boltig, remélem, mielőbb. :)
A kész fülit csak akkor tudom megmutatni, ha eljutok a boltig, remélem, mielőbb. :)
Címkék:
süthető gyurma
2010. március 24., szerda
Békebeli piros bögre
A héten nem sok mindent tudok mutatni, bár azért próbálkozom, de sajnos eléggé dögrováson vagyunk a párommal, jól megfázva. Úgyhogy, amikor van egy kis erőm a legfontosabb dolgokat csinálom, mint főzés, hogy legalább legyen mit enni.
Mindenesetre készült még tegnap egy piros bögre, fehér pöttyökkel fülbevalónak. De csak késő este került sor a lakkozásra, ezért most tudom megmutatni. Szerintem aranyoska lett. :)
Mindenesetre készült még tegnap egy piros bögre, fehér pöttyökkel fülbevalónak. De csak késő este került sor a lakkozásra, ezért most tudom megmutatni. Szerintem aranyoska lett. :)
Címkék:
fülbevaló,
süthető gyurma
2010. március 22., hétfő
Ciklámen-kék karika
Nem vesztem ám el, csak időm is kevés volt, no meg sikerült remekül megfáznom. Ma a tetejében nem süt a nap, de már szerettem volna feltenni valamit, úgyhogy a kép nem sikerült a legjobb, de ez van.
A füli technikáját Nasinál olvastam, akinek ez úton is köszi, hogy leírja, milyen technikákat használ, mert sehol sem találtam igazán jóféle leírásokat.
Ami nagyon hiányzik jelenleg az vágó forma, az ugyanis sajnos nincs nekem, ezért kupakokat használok, amik viszont túl vastagok, és ezért utólag mindig igazítgatni kell a formákat. De majd egyszer csak szerzek be vágó formát is, addig pedig marad a kézügyesség. :)

2010. március 18., csütörtök
Akció és játék Reycánál!
Akció Reyka meska boltjában április 1-én, bolondok napján:
"AKCIÓT hírdetek. Április elsején, BOLONDOK NAPJÁN hatalmas kiárusítást csapok a BOLTBAN. A bolt egész kínálata -50%-os áron lesz megvásárolható 24 órán át, 00:00-24:00 között, beleértve az akciós termékeket is. Egyedül a postaköltségen nem áll módomban változtatni. De mint mindig, most is, 3000 Ft feletti vásárlás esetén én állom a szállítást."
És ennek okán, kis játékra is invitál. :)
Címkék:
játék
2010. március 17., szerda
Még, még süthető gyurma! :)
Azért gyöngyözni is fogok, de nagyon beleszerettem a gyurmázásba, mert gyors sikerélményt tudni adni, és azért egy fokkal összességében olcsóbb is, mint a gyöngy, hiszen gyöngyből akkor lesz igazán szép valami, ha minőségi a gyöngy, míg egy nagyobb adag gyurmából jó sok mindent lehet alkotni. A legújabb kicsinyem ez a virágos fülbevaló, ami már lakkozva is van, úgyhogy szépen fénylik, és egy kis csillámport is szórtam a lakkba.
És akkor már a muffint is lelakkoztam, mert így jobban mutat, no meg a kis cukrok se esnek le róla, mert a lakk azért sokkal jobban tartja, mint mikor csak maga a gyurma ragadt/sült össze.
És még egy kérdés a végére. Befoglalás. Már régóta küzdök vele, de sosem akar jól sikerülni. Van egy csiszolt kör alakú kis műanyag medálnak valóm, és már vagy 5-ször bontottam le, mert sose sikerül befoglalni. Tudnátok befoglalás terén tanácsot adni? Milyen technikával, mennyire szorosra az első kört stb. stb.

2010. március 16., kedd
PIF-felek én is :)
Hát ennek is eljötte az ideje. :) Eddig azért nem jelentkeztem még ilyen játékokra, mert egyrészt még kezdőke vagyok, másrészt anyagiakban nem tudtam volna megfelelő ajándékot készíteni, de jelen esetben van rá még 365 napom, hogy tanuljak és anyagilag is jól álljak hozzá. :)
Johannánál jelentkeztem hát játékra, aminek nyomán kapok tőle valami szépet, én pedig annak a három embernek készítek, aki nálam jelentkezik.
A szabályok:
"Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzájuk. A játékra jelentkezők kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukra és a fent írtak szerint ők is tovább viszik! (Csak ebben az esetben jár tőlem az ajándék.)"
Nos hát akkor várom az első hármat. :) És persze lehet írni kívánságot is, gyurma legyen, vagy gyöngy, netán színben külön kívánság akad-e.

2010. március 15., hétfő
Delfines hűtőmágnes?
Láttam nem rég egy ilyen bross jellegű dolgot az egyik webshop-ban és gondoltam megpróbálom megvalósítani gyurma módra, az én kis kezdő kézügyességemmel. :) Eredetileg medálnak gondoltam, ezért van is rajta két lyuk, de valahogy mégsem érzem elég jónak, hogy medál legyen belőle, meg picit nagy is lett, úgyhogy sejtésem szerint végül hűtőmágnes lesz belőle, a lyukakat meg majd valahogy eltüntetem, még kitalálom.
Sajnos egy hiba is becsúszott, amit csak sütés után vettem észre, így már nem igazán tudom kijavítani. Az eredeti képen alig látszik a hátuszony, így sajnos lemaradt az enyémről, de mások szerint nem annyira feltűnő, volt aki észre sem vette. :)

hűtőmágnes,
süthető gyurma
2010. március 14., vasárnap
Egy újabb első - Gyöngygallér
Azért nem szoktam ám teljesen át a gyurmára, gyöngyözök is tovább, csak ez a gallér lassan haladt. :) Mandy-nél láttam, és már elve régóta gondolkodtam, hogy kipróbálok egy gyöngygallért, mert olyan szépeket látok pl. Pankacsnál is. Sárközi mintát próbáltam ki, két színből, mivel nem rég anyósom hozta ezt a két színt, miszerint "Na ezek az én színeim". Vegyem célzásnak? :) Mindenesetre épp kapóra jött, kipróbáltam belőle az alábbit, bár eléggé gyorsan fogyott a gyöngy, ezért az alján már nem barna az ív, hanem narancs, és kicsit csiszoltakkal is megbolondítottam.
Felpróbáltam már, tetszik, valahogy olyan színházba való darab, elegáns. Még lesz gallér, ez már biztos, csak jóóóó sok gyöngy kell hozzá. :)
Felpróbáltam már, tetszik, valahogy olyan színházba való darab, elegáns. Még lesz gallér, ez már biztos, csak jóóóó sok gyöngy kell hozzá. :)
Címkék:
gyöngygallér,
nyaklánc
2010. március 13., szombat
Kék karikás
Szintén akkor készült, amikor a muffin. Volt egy ötletem éjszaka megálmodás szinten, bár a megvalósítás nem volt olyan egyszerű. Kupakkal lyukasztottam ki a gyurmát, így lett a lyuk benne, viszont nem volt hozzá rendes kupakom, csak kólás, ami viszont nem elég éles. Úgyhogy a végén elég macerás volt kiigazítani a hibákat, amiket a kólás üveg kupakja okozott, de végülis sikerült. Kapott még bogyeszokat is, és végül pár strassz követ. Van ugyanis egy régi strasszos láncom, valami örökletes, de olyan, amit már igazából nem venne fel senki sem emberek közé, úgyhogy nekiestem a csipőfogóval, és így lettek a strasszok.
Jó eséllyel ezt nem én fogom hordani, mert elég méretes, de majd ha valaki igényt tart rá akkor gazdára talál, addig pihen a többiek között. :)
Jó eséllyel ezt nem én fogom hordani, mert elég méretes, de majd ha valaki igényt tart rá akkor gazdára talál, addig pihen a többiek között. :)
Címkék:
fülbevaló,
süthető gyurma
2010. március 12., péntek
Muffin füli
Nem tétlenkedtem ám mostanság sem, csak pocsék egy idő van, és nem tudtam fényképezni. Most is esik a hó, de néha kisüt picit a nap, de félhomályos alig szinten, és mire odaérek el is bújik. Mindenesetre egy kép azért lett, aztán majd jön a többi is szépen, hátha lesz napsütés holnapra. :)
Egy kérdésem van, hátha van, aki tud segíteni. Tettem kis "cukrokat" a sütire, de van amelyik lepotyogott, sima pillanatragasztóval tudom visszatenni, vagy az nem tesz jót a gyurmának. Akkor milyen ragasztó lenne jó?
Egy kérdésem van, hátha van, aki tud segíteni. Tettem kis "cukrokat" a sütire, de van amelyik lepotyogott, sima pillanatragasztóval tudom visszatenni, vagy az nem tesz jót a gyurmának. Akkor milyen ragasztó lenne jó?
Címkék:
fülbevaló,
süthető gyurma
Szülinapi játék Nórinál
Eddig még sose nyertem semmit életemben, de azért továbbra is kitartóan próbálkozom. Nóri hirdet játékot, aki remek gyurma, és filc ékszereket is készít!
Címkék:
játék
2010. március 9., kedd
Piros-fehérben
Még egy kis süthető gyurma, még a múltkori termésből, de csak később került összeszerelésre. Az alsó golyó tök jól néz ki, amikor mozog, forog, akkor olyan csavarodós. :)
És kipróbáltam a keretezést is, adtam a képnek kis keretet és a nevemet is ráfirkantottam.
És kipróbáltam a keretezést is, adtam a képnek kis keretet és a nevemet is ráfirkantottam.
Címkék:
fülbevaló,
süthető gyurma
2010. március 8., hétfő
Süthető gyurma - Az első
És igen, ide is eljutottam kipróbáltam végre. :) Párocskám elkísért, egyelőre három színt vettünk. Pirosat és fehéret szerettem volna mindenképpen, de mondta, hogy legyen még egy, ami kék lett, de azt még nem próbáltam ki, de sokáig nem váratom. :)
Íme az első mű, egy karácsonyi nyalókás fülbevaló. Amikor már megsütöttem jöttem rá, hogy rosszul sikerült lyukasztanom, nem így akartam, szóval fűzés és gyöngy útján oldottam meg, hogy rákerüljön a füli akasztóra, de szerintem így is jó lett.
Aztán éjszaka megálmodtam, hogy piros és fehér hát az pont a bolondgomba színe, úgyhogy lett belőle egy bolondos fülbevaló is. :)

Szülinap Orsinánál
Orsinának egy éves lett a blogja, úgyhogy én is csatlakozom a játékhoz, amit hirdet. Ha te is szeretnél megteheted a blogjában!
Címkék:
játék
2010. március 7., vasárnap
Pirosba bújtatva
Ne aggódjatok azért ékszerek is készülnek, nem szokom át a virágokra. :) Szintén anyósomnak csináltam még egy fülbevalót, mert szereti a pirosat, de annyira megtetszett, hogy most kicsit bizonytalan vagyok az odaadásában, mivel karácsonykor az volt, hogy mondta a füle már kicsit benőtt. Szóval lehet, hogy nem is tudná hordani, és akkor szegény piroskám csak valami doboz mélyén pihenne, nem látná soha a napot, ami mégiscsak lételeme, hogy szép lehessen... :) Na még ezt eldöntöm holnapig. :)
Mindenesetre most gyöngykupakot használtam a nagy gömböchöz még a múltkori földgömbösnél Mandy javasolta, és azóta lett Zoknis Pankától kupakom. Szerintem tök jól passzol hozzá, ezért is tetszik nagyon. :)

fülbevaló
2010. március 6., szombat
Virágok 2 - Levendula
És elkészült. :) Szintén a neten találtam a mintát, bár nem teljesen értettem, hogy hogyan van csinálva, mert nem volt leírva pontosan, és külföldiül is volt, úgyhogy végül tekeregettem, hajlítottam, ahogy sejtettem mi lesz a vége. Már tegnap előtt meg volt három virág, ma még befejeztem a negyediket, plusz a só-liszt gyurma föld és a fű, és készen is lett. A virágok természetesen lilák, mint a levendula, de a képen szokás szerint kéknek látszik, ez van, képzeljétek lilának. ;)
Címkék:
virág
2010. március 4., csütörtök
Virágok
Az első készen lett, bár a fotók nem tökéletesek, mert ma már sajnos nem sütött a napocska. Ez igazán szomorú. :( De attól még le akartam kapni a virágocskákat. :) A barna cucc benne só-liszt gyurma, egy kis kakaótól lett ilyen színű. A fűszálakkal jól elpepecseltem egyesével bedugdosni, de csak kész lett. És még ma reggel arany üvegfestékkel kicsit bepöttyöztem az üvegcsét. :)
Ma neki is estem a másiknak, az jó eséllyel csak szombaton fog befejeződni, mivel holnap sok felé kell szaladgálni. Találtam olyan boltot, ahol süthető gyurmát egész értelmes áron lehet venni, bár messze van, de párocskám vállalta, hogy eljön velem, és végre ezt is kipróbálhatom! :)

2010. március 3., szerda
Nőnapra készülődve
Mégis itt vagyok, sikerült képet csinálnom még kezdeti formában, aztán majd a teljesről holnap. :) Tegnap férjecskémnek eszébe jutott, hogy mindjárt nőnap, amit mi nem nagyon kedvelünk, mert erőteljesen a virágboltosok ünnepe, sokkal drágább a virág, ami aztán pár nap alatt meghal. Cserepes még oké, de az meg már annyi van anyósomnak és férjecském nagyanyjának is, hogy ihaj. Ezért gondoltam, főként spórolás végett is, készítek én nőnapra nekik, és majd párocskám adja át. Virágokat, csak ezek nem hervadnak el, és nem kell öntözni őket. :)
Tegnap keresgéltem mintákat, végül találtam egy rózsát, de aztán eléggé eltértem a mintától, és más lett a végeredmény. A közepükben van sárga gömböc is, csak az nem látszik ebből a látószögből. Az egész egy kis üvegpohárkába megy, még hozzá jött egy fehér virág is. Kaptak maguk alá só-liszt gyurma talajt és gyöngyfüvet is. :)
De egyelőre csak maguk a virágok (a középső lila, de valahogy fényképen továbbra is mindig kéknek látszik a lila):
És egy kis össznépi kép, majdnem mindenről, amit eddig csináltam (a fülik egy része nem fért rá már a képre :)):

Díjak
Evától kaptam még tegnap előtt, de sose jutottam oda, hogy betegyem a blogba, na majd most. :) Amúgy se tudok most képet betenni másról, mert ma kb. fél nap ügyködtem, és még nem vagyok kész, úgyhogy majd holnap lesz ide betéve, amit majd párom ad nőnapra anyósomnak, vagy a nagyanyjának. Majd ő eldönti. :)
A lényeg a lényeg, hogy két díjat is kaptam egyszerre, nagyon köszönöm Eva! :)
A sort viszont most megszakítom, mert már mindenki telítődve van szerintem a díjakkal, küldöm mindenkinek, akinek véletlenül még nincs, és azoknak, akiket nézegetni szoktam rendszeresen, ők pedig nincsenek kevesen. :)

díj
Játék Cseresznyéslánynál
Cseresznyéslány játékot hirdet. Nagyon szép munkái vannak, úgyhogy jelentkeztem én is, miért is ne. :)
Címkék:
játék
2010. március 2., kedd
Herring újra
Ma totál nem volt időm fűzni, úgyhogy egyelőre képek terén abból gazdálkodom, ami még megvan. Sok helyre kellett rohangálnom, de majd holnap reményeim szerint picit több időm lesz. :)
Ezt a karkötőt vagy 3-4 napig csinálgattam, mert kicsi ment hozzá, aztán letettem, majd megint kicsi, és megint le. Aztán összeraktam, de nem volt jó, majd újra, és végül elnyerte végső formáját, bár fényképezi nem lehet igazán szépen. A gyöngykupakok, amik vannak rajta Zoknis Pankától vannak, többek között ezt is kaptam tőle. :) Gyöngykupakban szűz voltam, tehát most használtam először. :) De egyből tudtam, hogy ehhez illeni fog, köszi Panka. :)
Egy kérdés viszont. A gyöngykupakok picit időnként elcsúsznak, azt hogyan lehet megoldani, hogy stabilabbak legyenek? Bár most hirtelen támadt egy ötletem, viszont ahhoz megint le kell bontanom...na még meglátjuk mit írtok. :)

2010. március 1., hétfő
Barackvirág
Újra itt, tegnap egész szép idő volt, sikerült fényképeznem. :)
Az egész úgy indult, hogy találtam egy régi karkötőt, ami már a gyöngyholmikhoz képest túl snassz, ezért lebontottam. Valami kis bizsu egyszerű, műanyag gyöngyökkel, de egész szépek, picit teklás hatásúak, bár nem azok. Szép barack színben, úgyhogy gondoltam kreálok. Viszont, amit csinálni szerettem volna mintát, ahhoz a végén kiderült, hogy nincs elég a kisebb méretű gyöngyből, ezért kb. 3-4-szert bontottam vissza különböző kombinációkat, mire végül elnyerte ezt a formát, és megszületett a kis barackvirág, enyhe hópehely beütéssel. Van sok szebb medál is nála, de mivel nem minta alapján született büszke vagyok rá. :)
Aztán kapott egy kis egyszerű fülit is, ami már egész jó szerelés terén, ugyanis egyforma hosszú lett a két pár. Alakul ez. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)