2010. február 14., vasárnap

Dante medál és egy fánk füli :)

Már egy ideje gondolkoztam, hogy kipróbálom a Dante medált, és péntek körül rá is szántam magam. Hát nem volt könnyű. A minta az ment, értettem könnyen, viszont olyan szorosra húztam az alját, hogy először beletört egy tű, a vége előtt 3 öltéssel, aztán letörött egy gyöngy, majd beletört még egy tű. Ez mindössze egy perc leforgása alatt. Na itt letettem, és felálltam az asztaltól. Végül sikerült a páromnak hála megnyugodni, lementünk venni tűt, és végül csak befejeztem, de megszenvedtem érte. Viszont nagyon tetszik, és az is mind hűűűzött és háázott, aki eddig látta. :)
A minta Zsuuu-é, ezer hála neki, hogy ilyen jól megcsinálta. :)
Tegnap elkészült az akasztója és egy vékony kék láncot kapott. Csináltam hozzá két fülit is, amik nekem olyan fánk hatást keltenek, és majd tervezek hozzá karkötőt is, és akkor ez lesz az első teljes három részes szettem. De már nagyon meg akartam mutatni. :) Azon a képen a legigazibbak a színei, amin csak a medál van. Hiába sütött a nap, a fényképezőm nem az igazi sajnos.







És végül, de nem utolsó sorban. Egy régebbi virágoskámat is sikerült immár napfényben lekapni, mostmár van lánca is a medálnak, találtam hozzá szép sárgát.

10 megjegyzés:

Edit írta...

Nagyon szépek!!! Gratulálok!

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Mindkettő nagyon szépséges!

Annamuczi írta...

Nagyon szépet alkottál!

Ági mama írta...

Csodálatosak!!

Ilka írta...

Mindkettő gyönyörű! Gratulálok!

Melinda ékszerei írta...

Nagyon szépek a munkáid! A virágoskád határozottan tetszik!

Cirelin írta...

Köszönöm mindenkinek! Akkor hát megérte a medállal a szenvedés. :)

Süni írta...

Nagyon szepek lettek es aranyos a fejlec is :)

Edit írta...

Szia! Nézz be hozzám :-)

Nasi írta...

Annyira tetszik az első szetted :) Jó sok türelem kell hozzá és nekem a gyöngyfűzés nagyon bonyolultnak tűnik, de lehet, hogy egyszer kipróbálom :)