2011. január 19., szerda

Jelentkezem, csak ritkán

Hát sziasztok, jól eltűntem, de nem sok időm volt mostanság, úgy kb. semmire. Ünnepek előtt sok teendő, és találtam munkát, bár nem tartott sokáig. Munkaerőkölcsönzős adatrögzítői meló, ahonnan aztán ki is vágtak, mert beteg voltam. Na persze indokot nem mondtak, csak hogy e hét hétfőtől már nem él a szerződésem, de értelemszerű, hogy a betegség volt  gond, mert teljesítményben a statisztikák alapján bőven közép, vagy erősebb szinten álltam. No mindegy, bár nem tudom mit vártak, hiszen én mondtam, hogy babát várok, és nem tudok mit kezdeni azzal, ha az emberek betegen járnak be dolgozni, és a kis teremben 30 főből 20 köhög, tüsszög. Én meg ugye elkapom, aztán nem szedhetek rá kb. semmit, így a gyógyulás is jóval lassabb. No meg kiderült a múlt heti vérvétel alapján, hogy nagyon alacsony a vas a véremben, kaptam is rá tablettát, és ugye ez megint csak legyengült immunrendszert okoz. Ez van, belevetem magam a gyurmázásba, gyöngyözésbe újra, elhatároztam, hogy megtanulok drótozni is, már régóta piszkálja a fantáziámat a dolog.

Blogozni is megpróbálok legalább időnként, de sajnos olvasni a tiéteket csak nagyon ritkán van lehetőségem, mert mostmár a baba is közeledik, a lakásban meg még rengeteg tennivaló akad, pakolászás, hálószoba kifestése stb. stb. Viszont az már biztos, hogy a pici lány és Noéminak fogják hívni. :) Ezen kívül a gépem is haldoklik, és ha megnézek 1-1 blogot, az kb. 5 perces kerregéssel jár, majd végül vagy helyre áll, vagy lefagy az egész rendszer. :S

Még ünnepek előtt készült pár dolog, egyrészt ajándékba néhány karácsonyfadísz, bár egyet megtartottam, mert nagyon tetszett. :)



8 megjegyzés:

Zsófi írta...

Nagyon szépek a díszek! Minden jót kívánok a Babának és Neked, vigyázzatok magatokra!

frihanna írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
frihanna írta...

Szia!
Jó hallani felőled, vigyázz magatokra!

MELI-BEADS írta...

Szia Évi!
Jó volt olvasni a bejegyjésed.Sajnos,hogy a munka nem jött össze,de ez legyen a cég vesztesége.Nekem is kisebb volt a vas képletem várandoságom 3-ik felében,de a tableták helyre hozzták.Remélem nálad is ez fog történni.Szép neve lesz a picurnak.
A díszek is igazán szépek lettek.Remélem hozzol még sok szépséget ,amint időd is megengedi!
Kivánom a legjobbakat Nektek!

Meli.

Johanna írta...

Sokszor nézem a blogod, hogy nem e írtál új bejegyzést... mindig örülök neki:)
Szépek a díszek!!!
Gyógyulgass! Aki meg nem megértő egy várandós nővel az elmehet a...
még jó, hogy időben kiderült, hogy ilyen.
Várjuk Noémit! :) Vigyázz magatokra! Puszi

Cirelin írta...

Köszönöm nektek! :) És vigyázunk magunkra nagyon erőteljesen, a vas tabletta pedig remélem használ. :)

Schnappy írta...

Nagyon szépek ezek a díszek! Sajnálom, hogy így állsz meló terén, de biztosan lesz valami előbb-utóbb! Szorítok! :)

Cirelin írta...

Köszönöm Schnappy, de már nem nagyon, hiszen mostmár lassan belépek a harmadik trimeszterbe, nem nagyon vennének fel sehova, majd valami itthon végezhető melót próbálok keresni.