2010. december 1., szerda

Kis életjel

Meg vagyok még, de nagyon nincs időm sajnos se blogolni, se gyurmázni. Elég sok gondunk akadt az elmúlt időszakban, úgyhogy most muszáj vagyok ezek megoldásának szentelni az időmet, ami más dolgokat háttérbe szorít. A baba jól van és egészséges, minden héten ír az én kis párocskám a babablogba, akit érdekel ott követheti az eseményeket. :) A nemét még nem tudjuk, csak hogy talán lány, de nem akarja megmutatni magát, majd talán februárban. Lehet, hogy nagyon szégyenlős. :)
Azért a múlt héten sikerült néhányat gyurmáznom, ugyanis egy kedves ismerős anyukája révén eljutottam egy vásárba, Ásványkiállítás volt a Lurdy-ban, besegítettünk a Játszóházban, és ott a dolgaimat is kipakoltam. Eléggé eldugott helyen volt, így sok minden nem fogyott, de nem bántam, mert nagyon jól éreztük magunkat. Aranyosak voltak a gyerkőcök és a szülők is, én képeslapot készítettem velük. :) Egy apuka még magnezit követ is hozott nekem, mert hogy ingyenes volt a játszóház, és meg akarta hálánk a segítséget, és mondtam hogy babát várunk. Nagyon kedves volt. :)
A vásárra készülve csinálgattam magamnak itthon néhány kis fekete anyaggal borított tartókát is, bár én meg a varrás...de egész jól sikerültek. :)




No, de ami készült, karácsony alkalmából egy kis karácsonyi koszorú, ami így eszembe jutott, és ha már sikerült masnit összehoznom (eddig valahogy nem ment), gyúrtam egy masnis fülit is.


13 megjegyzés:

MELI-BEADS írta...

Szia Évi!
Örülök,hogy jól vagy és ,hogy végre visszajöttél blogolni.Szoktam olvasni Peti blogját is.Jók lettek a tartók és a karis fülik is nagyon szépek.Nagyon örülök neked és a babácskának,akit vártok.Tudván mennyire vágytatok Rá!Kivánok Nektek nagyon jó egészséget és további szép alkotásokat!Puszil,Meli.

Sara írta...

Lindos y graciosos, sobre todo los navideños. Besos.

moonsafari írta...

Nagyon aranyosak a fülik! :) Jó ötlet ez a kis koszorús :)

Unknown írta...

Jaj de jó, hogy jelentkeztél! Már kezdtem aggódni érted.
Mi is majdnem elmentünk a Lurdyba, de betegek lette a lányok :(
Vigyázz magadra, és alkoss sokat, ha meglesz a baba, még ennyi időd sem lesz :))))

Schnappy írta...

Hello! Ezek annyira jópofák, nagyon ügyi vagy! Köszönöm a kommentet, de inkább én köszönöm neked a mintát! :)
Nagyon kis egyszerű, aranyos virág!
SZép napot! :)

Marilla írta...

Kedves Évi !Gratulálok neked a babához .Csodaszép füliket készítettél nagyon jópofik !!!

Cirelin írta...

Köszönöm mindenkinek! :)

Johanna írta...

Oh, én nem is tudtam a babáról! De nagyon örülök:) Sok boldogságot nektek!!!
És szépek a gyurmák:) Voltam a Lurdyban, de nem láttalak.
Örülök, hogy írtál bejegyzést!

Cirelin írta...

Johanna: Mi olyan háromig maradtunk, nem tudom te mikor voltál, meg tényleg eléggé félreeső hely volt, a játszóház asztalánál, lehet az is, hogy a miatt nem vettél észre. :)
Mindenesetre köszönöm a gratulációt. :)

Edit írta...

Örülök, hogy jelentkeztél! :-) Nagyon szépek a fülik!!!!!

emikke írta...

Szia!
Örülök hogy jelentkeztél és hogy jól vagytok!Tetszenek a fülik:-))

Lakota mágia írta...

Örülök, hogy jól vagytok!!!
Szépek a fülik!!!
:-)))

Schnappy írta...

Boldog Új Évet kívánok nektek! SOk örömöt a picihez! :)